Vízimalmok a Bakony és a Bükk lejtőin
       

A Bakony északi oldalának dimbes-dombos táján patakok sokasága igyekszik a Marcalba.

Eleink Pápateszér határában három patakot is munkára fogtak, 25 vízimalom épült rajtuk, nagyrészt az 1800-as években. A környező településeken is létesült néhány malom. Sok évtizeden át tartó hasznos munkának vetettek véget, mikor a pártállami időkben a malmokat elvették a molnároktól. Az épületek és berendezések tönkrementek.

A norvég civil alap támogatásával gyűjtöttük össze a malmokra vonatkozó információkat, a hajdani hivatali iratokat, a környék lakóinak emlékeit.

A térkép a malmok helyét mutatja. A piros kör a pápateszéri, a zöld a környék malmait. Az ikonra kattintva, megismerhetjük a pápateszéri malmok történetét, és a malomhoz vezető, többnyire nehéz, bozótos terepen haladó ösvényt. Fényképalbum mutatja a hajdani malom jelenkorra maradt romjait és környékét.

A Pápateszéri Önkormányzattal együttműködve, a 2016 augusztusi malomtáborban megkezdtük a hajdani malmokat jelölő táblák terepi kihelyezését. A tábor munkájáról fényképalbum számol be. 2016 novemberi rövid kirándulásunkról is készült album.

2017 augusztusi malomtáborunk programjában szerepelt a Ihász-Jókay temető, a hajdani hathalmi malom felkeresése, és az Andrássy Ilona irathagyatékát összegyűjtő kötetek bemutatójának megszervezése.


A Bükk déli lábánál, a Lator-vár romjainál ered a bővizű Sályi-patak, amely télen sem fagy be. A II. világháború előtt a patak Latorfalván és Sályban 13 vízimalmot hajtott. A hagyomány szerint aranyat is mostak belőle.

2015-ben győri és sályi környezetvédők feltárták a hajdani malmok maradványait. A malmok levéltári dokumentumainak tartalomjegyzéke és a romok földrajzi koordinátáinak táblázata foglalja össze feltáró munkánkat.

A munka fontos eredménye Nagy Péter A sályi malmok vízikönyve címmel 2016-ban megjelent kötete. A könyv sályi bemutatóján fényképalbum készült.

A térképen a sárga ikon mutatja a malom jelenkorra maradt romjainak földrajzi helyét a Google Earth térképen. Az ikon alól letölthetők a malom vízikönyvekben őrzött dokumentumai.

A sályi malmok emléktábláját 2016. szeptember 17-én lepleztük le, a hajdani Felső lator malom romjainál. Az ünnepségről fényképalbum készült.
A "Vízimalmok kalákában" pályázat [NCTA-2013-2563-C] 2013-ban, a "Vízimalombolondok" [NCTA-2015-11011-C] pályázat 2014-ben nyerte el a Norvég Civil Alap támogatását. A pályázatok tevékenységét és eredményeit a Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány honlapja mutatja be.
 
Valid HTML 4.01 Transitional
utolsó módosítás: 2017. augusztus 31.   *   szerzői jogi nyilatkozat   *   levél a honlap szerkesztőjének